A Tao minden létezés örökkévaló ősforrása, szubsztanciális erő, amely mindent létrehoz. Törvény, amely a világban hat anélkül, hogy beszélne vagy cselekedne, és ez a helyes cselekvés mércéje is. Ez tehát a mindent magába foglaló örökkévalóság, a természeti és erkölcsi világ legfőbb princípiuma. Nem azonos egy személyes istennel, akihez a hívő imádkozhat. A Tao a világ ősfoka, mivel belőle keletkezett minden. A világ keletkezése elé a nemlét állapotát helyezi. Ebből keletkezett a lét, vagyis a mindenség egységes voltának állapota, melyben minden különbözőség még szétválasztatlan. Ez az egység hozza létre a Yin és Yang kettősségét; az őserők dualizmusából keletkezik az életlehelet, amely a két erő harmóniáját eredményezi. Az örökké mozgó, változó világ egysége nem egy különös vagy egyes anyag, hanem egy általános.

A természetes egység az ellentétek keletkezése miatt szűnt meg. Az ember ahelyett, hogy ösztönös biztonsággal a világtörvény útján járna és cselekedeteiben ehhez alkalmazkodna, eltávolodik az örök rendtől, és bajba kerül. A világon minden változik, keletkezik és elpusztul, a dolgok belső törvénye alapján. A Tao törvénye szerint ebbe a mozgásba beavatkozni nem lehet és nem is szabad. A bölcs ember egyetlen feladata, hogy felismerje és tétlenül szemlélje a törvény működését, és éljen vele összhangban. A bölcs cselekvése a „nem cselekvés” (wu wei), környezetére puszta létével gyakorol hatást anélkül, hogy a gyorsan elavuló célokat görcsös igyekezettel hajszolná. A végső cél az örökkévalóságban való szemlélődő elmélyedés, a nyugodt vágynélküliség, a világi dolgoktól való tartózkodás. A legrégebbi taoista alkotás a Tao Te King, a híres kínai filozófus, Lao-ce nevéhez fűződik.

Lao-ce (Lao=öreg, ce=mester) a kínai szellemi élet legtitokzatosabb és legvitatottabb alakja. A hagyomány Konfucius (i.e. 604-517) idősebb kortársának, és nagy ellenfelének tartja. Más kutatók kétségbe vonva ennek az állításnak a helyességét, mondabeli alaknak tekintik. A hagyomány szerint Lao-ce a Jangce-vidék egyik falujából származott, és egy ideig udvari levéltárnok volt Lojangban. Élete végén egy fekete ökör hátán el akarta hagyni Kínát, a határszoros parancsnoka azonban felszólította hogy előbb írja le gondolatait a világról és az életről. Ennek a kívánságnak tett eleget a Tao Te King megfogalmazásával. Azután a „Nyugat barbárainak” hirdette a taóról szóló tant, és etikai előírásaiban vonja le alapeszméjéből a gyakorlati következtetéseket: „Nincs nagyobb bűn, mint engedni a mohóságnak, nincs nagyobb baj, mint ha valaki nem tudja mérsékelni magát, nincs gonoszabb veszedelem mint a nyerészkedési vágy”.

Lao-ce nem csak az egyén tökéletesedését tartotta lehetségesnek. Népe gondolkodóira jellemző szociális hajlamainak megfelelően az általa hirdetett morális elveket alkalmas eszköznek tekintette arra, hogy megújítsa a család, a szűkebb haza, az ország és a világ erkölcsét. Az önzésben és sokfajta buzgólkodásban emésztődő világ csak akkor reménykedhet javulásban, ha visszatalál a romlatlan, természetes állapothoz, és kizárólag a taónak engedi meg hogy irányítsa, mert „az ég taója segítség és nem ártalom, a szent taója munkálkodás, és nem küzdelem.”
From: anime-love.extra.hu